1.forduló     2.forduló    3.forduló    4.forduló    5.forduló    6.forduló

 All-Star Gála    Magyar-kupa döntő    Rájátszás    Diákolimpia

Bronzérem az SZPK-val

LETÖLTÉS





2007.június 9-én szezonzáró vacsora a Viking Pubban!!!

Évértékelés, jövőbeli tervek!

OBIII-DÖNTŐ
Törökbálint, 2007.június 3.

Szörnyű teljesítmény, megalázó vereség
Mohács, Marseille, Irapuato egy csarnokban

Szinte napra pontosan egy év telt el a tavalyi OBIII-as döntő óta. Akkor a komáromi arénában 9-5 arányban maradtunk alul a Szent-Györgyi DSE csapatával szemben. Azóta a szombathelyi gárda az OBII-ben is megállta a helyét.
A döntőt megelőzően a haramdik helyért parázs csatát vívott a Rudas FT-Dunaújváros és a Szegedi FE gárdája. A bronzérmet végül az újvárosi csapat szerezte meg a hosszabbításban ütött aranygóllal (6-5).
Egy különbusszal, három uatóval és vagy 15 szurkolóval érkezett a Fekete Ló a törkbálinti arénába A nálunk három hiányzó volt: Fróman Balázs iskolai elfoglaltás miatt,Kum Zoltán munka, míg Liska Bálint az SZPK-ba történő átigazolása miatt nem léphetett pályára. A sorozatban harmadik döntőjét játszó Fekete Ló a következő összeállításban lépett pályára. Antal György - Juhász Ervin, Földi Gábor, Móricz Vilmos, Mania Norbert, Földi András. Az első pár perc a szokásos tapaogatózással telt el. A haradik perc végén Földi Andris csapatott le egy eladott labdára, és a kapus csak szabálytlanul tudta szerelni. A jogosan megítélt büntetőt a sértett végezhette ek, de a szélről leadott nem túl pontos lövését a kecskeméti kapus hárította. A következő 10 percben még voltak ziccereink ,de ezek sorra kimaradtak. 12:49 Vrabély Ádám egy szabadütést követően betalált a lovak kapujába, és innen kezdődött a csapat vesszőfutása. A félidő előtt még egy gólt kaptunk egy eladott labdá követően. A szünetben még mindenki arról beszélt, hogy meg lehet fordítani a meccset, de a lelkesen és jól játszó kecskeméti fiatalok 5 perc alatt két gólt lőttek (0-4). A csapat állt már föl ilyen  hátrányból ( 2005.évi döntő a Nagykanizsa ellen, tavalyi elődöntő a Triton ellen ) ,de ez nem az a mérkőzés volt. A kecskeméteik sorban ütötték a gólokat, nekünk meg semmi sem sikerült.A mérkőzés felénél történt kapuscsere sem segített.
Szegény Radó Laci, ezen a délutánon a mezőnyjátékot választotta...pechjéra. Egy ártatlan szituációban a padlóra rogyott, és csapattársai ölében hagyta le a játékteret.A pár nappal későbbi orvosi diagnózi: keresztszalag-szakadás.
JOBBULÁST KIVÁNUNK LACI!
A vége egy szörnyűséges 0-10 lett. Ezzel csapat megismételte a tavalyi produkcióját, és ezüstéermet szerzett az OBIII-as bajnokságban.

Fekete Ló F.E.Ajka "A": Antal György (Gyurákovics István) - Juhász Ervin (Paksa Milán), Földi András (Pelikán Milán), Móricz Vilmos (Németh Péter), Mania Norbert (Hóbor Bálint,Marton Krisztián)), Földi András (Radó László)
edző, segédedző: Liska Bálint, Andrónyi László

A csapat



A szurkolók





KELET-NYUGAT-BUDAPEST GÁLA
Komárom, 2007.május 26.

Ajkai sikert hozott az első K-NY-B Gála

Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy igazi sikert hozott a Feket Ló F.E.Ajka számára az elsőízben megrendezett, Kelet-Nyugat-Budapest Gála. A Nyugati csapatban négy ajkai játékos is lehetőséget kapott Komáromban(Liska Bálint, Földi András, Korbély István, Orosz Adrián). A Gála második meccsén a Nuygat válogatottja a jóval esélyesebb Budapest válogatottal csapott össze.A Nyugat a következő csapattal kezdte a találkzó:Horváth Péter (SZPK) - Huszárovics Ádám (SZPK-Eötvös),Bognár Gergely (SZPK) - Haris Tibor (SZPK) - Tóth Zoltán (Veszprém Lizards)-Liska Bálint (Fekete Ló). A budapesti kezdőötös lényegesebben eősebb volt (papíron). Bene Gergő (Diamonds)- Bedő Zoltán (D.Krokodilok)-Szabó József (D.Krokodilok)-Mujahid Attila,Miujahid Tamás (ARES) - Szigetvári Zsolt (Neumann). A nyugati edzőpáros (Galambos Tamás - Illés László),négy közel azonos erősségű sort állított össze. A tálkozó végül is 4-4-es döntetlen hozott ( 1-0,1-3, 3-3,4-3,4-4), és a négy ajkai találatból kettőt Liska Bálint egyet Földi András szerzett.

NYUGAT - BUDAPEST
4- 4 (1-3, 2-0, 1-1)

Nyugat: Liska Bálint (2+0), Földi András (1+0), Kautcner Zsolt (1+0), Benkő István (0+1), Vizeli Csaba (0+1), Tóth Zoltán (0+1)
Budapest: Mujahid Tamás (2+0), Mujahid Attila (0+2), Klinghammer Zoltán (1+0), Szigetvári Zsolt (1+0), Monszpart Áron (0+1)

A második meccsen Bognár Gergő és Huszárovics Ádám nem tudott a csapat szolgálatába állni, így helyettük László Péter kapott lehetőséget. A budapesti gárdát 4-3-ra legyőzó Kelet volt az ellenfél. A Keleti válogatottban játszott a bajnokcsapat két tagja,Varga Gergő és Pazsák Csaba. A találékozó szünetében Varga Gergőtől egy félelmetes freestyle bemutatót láthattunk. A Nyugat nem játszott alaárendelt szerepet, sőt az 55.percig 2-1-re vezetett.A második gólt Korbély István ütötte.

KELET - NYUGAT  

2 - 2 (1-1; 0-1; 1-0)

Kelet: Szabó Gergő (1+1), Szabó Ákos (1+0)
Nyugat: László Péter (1+0), Korbely István (1+0), Tóth Zoltán (0+1)

Ezzel a döntetlennel a Nyugat gárdája a II.helyen végzett.A csapat hat góljából négyet ajakiak ütöttek. Földi András bejutott a szabadütő-verseny döntőjébe.

Összességében egynagyon jól megszervezett és lebonyolított Gála volt, mely jól szolgálta a floorball népszerűsítését, és a negyedi harmad keretében erősödtek a sportbaráti kapcsolatok a (players party)

Végeredmény:

1. Kelet           2  1 1 0  6-5   3p.
2. Nyugat       2  0 2 0  6-6   2p.
3. Budapest    2  0 1 1  7-8   1p.

Legjobb kapus: Kiss Attila (Neumann)
Legjobb védő: Gálosi János (Bölcske)
Legjobb támadó: Szőts Attila (Bajai Darazsak) 
Különdíj: Legjobb komáromi játékos: Horváth Péter

Unihoc Freestyle bajnokság

1. Varga Gergő (Debrecen)
2. Molnár Imre (Debrecen)
3. Kiss Dániel (Phoenix)
4. Nagy Máté (SZPK)
5. Türinger József alias Klas Kvensson (SWE)

top-art szabadütő verseny győztese:

Radácsi Brigitta (Phoenix)

 A Nyugat válogatottja
A Nyugat csapata (nagyobb méret)




2006/2007
OBIII


Keleti csoport végeredménye

1.Szegedi FE                         12        11       0       1    79-42   22 pont  

2.C.Tüskés Vérmókusok     12        10       0       2  149-80   20 pont

3.Miskolci FE „B”                 12        4       0     8    60-65    8 pont

4.Debreceni FSE „B”           12       3       0       5    66-115   6 pont      

5.Hevesi FE                      12        2       0      10  52-108    4 pont



Középső csoport végeredménye

1.Kecskeméti Ref. Kollégium   12        11       1       0  154-33     23 pont

2.Theresa Town Glabers           12        7         3       2    65-51     17 pont

3.SSC Ivanics                        12        6       2       4    53-57   14 pont

4.Bajai Darazsak „B”                12        2       0       10    36-92   4 pont

5.White Sharks „B”                  12        1       0       11  31-105   2 pont



Nyugati csoport végeredménye

1.Fekete Ló F.E.Ajka „A”      12     10       1       1    97-50       21 pont

2.Rudas F.T.Dunaújváros      12    5       3       4    61-57       13 pont  

3.Fekete Ló F.E.Ajka „B”      12     5       1       6    50-70       11 pont  

4.Bölcske                         12     3       2       7    53-70         8 pont   

5.SZPK OB                        12     3       1       8    52-64        7 pont   

Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény, majd az egymás elleni gólkülönbség számít.

A vastaggal jelölt csapatok a rájátszás felső házának tagjai




EDZŐMECCS

 Fekete Ló "A" - Fekete Ló "B"
11-9 ( 2-0,4-4,3-3,2-2)

 
Fekete Ló "A": Antal Gy- Földi Gábor-Földi András, Marton Krisztián, Mania Norbert-Liska Bálint   csere:Radó László (kapus), Paksa Milán, Pelikán Milán

Fekete Ló "B": Kanczler Ádám- Balogh Bence,Cseh Róbert, Tölgyesi Attila,Németh Dániel, Rajmon Dániel csere: Hartinger Zoltán, Éder Szilveszter, Vér Tamás, Ferenczi Balázs, Bíró András,Korbély István

Pontok:Földi András 2+2, Marton Krisztián 2+3, Liska Bálint 5+1, Mania Noerbert 2+3, Földi Gábor 0+1 ill. Tölgyesi Attila 3+2, Korbély István 2+0,Balogh Bence 1+1, Cseh Róbert 2+2, Németh Dániel 1+1



BAJNOKI DÖNTŐ

Idén is az OBIII döntőjébe jutott a Fekete Ló F.E.Ajka csapata. 2007.június 3-án (vasárnap) 13 órakor Törökbálinton mérkőzik meg a bajnoki aranyért, de hogy ki lesz az ellenfél, az még bizonytalan. Az eddigi eredmények tükrében valószínűleg a kecskeméti Ref.Koll csapata ,de az is lehet,hogy ismét a Rudas-Dunaújváros lesz az ellenfél.
A bajnoki döntőre különbuszt indít az egyesület.
Várjuk a szurkolók jelentkezését.
Részvételi díj:1500 forint/fő.

Minden szurkóló welcome drinket kap a felszálláskor!!!!

EDZŐMECCS

2007-május 24-én edzőmeccset játszik a Fekete Ló F.E.Ajka "A" és "B" csapata. Kezdési időpont: 19 óra


ALL-STAR GÁLA

Az idén először (és bízunk benne,hogy nem utoljára) Kelet - Nyugat- Budapest Gála lesz Komáromban. A fiú és lány All-Star csapatok körmérkőzéses formában döntik el a végső sorrendet. Természetesen, ez alkalommal nem a győzelem, inkább a részvétel a fontos. A Fekete Ló F.E.Ajka "A" és "B" csapatából 2-2 játékos képviseli városunkat a megmérettetésen.

OROSZ ADRIÁN: A "B" csapat védője. A szezon 14 mérkőzéséből 10 meccsen szerepelt. 2 góllal és egy gólpasszal járult a csapat 7.helyéhez.
KORBÉLY ISTVÁN: Csatár a "B" csapatban. Sérülés miatt egy meccset kénytelen volt kihagyni a bajnokságban.A csapat harmadik legeredményesebb tagja volt 12 ponttal (7+5).
FÖLDI ANDRÁS:Az "A" csapat csatára a legjobb szezonját produkálta idén.Minden összecsapáson szerepelt, és csak egy mérkőzésen nem szerzett pontot. Jelenleg holtversenyben a csapat legeredményesebb tagja 39 ponttal (23+16).
LISKA BÁLINT:A szezon felénél átigazolt az SZPK OBI-as csapatához, ahol bajnoki bronzérmet szerzett. A bajnoki döntőn viszont már ismét a Fekete Lovakat próbálja bajnoki címhez segíteni.Az OBIII őszi szezonjában 36 pontot szerzett (23+13), míg az OBI-ben 2 góllal és 5 gólpasszal járult a bronzéremhez.



Magyar bajnoki bronzérem az SZPK-val!

Csapatunk tagja, Liska Bálint december végén egy fél szezon erejéig az OBI-es SZPK-hoz igazolt.A komáromiak nem titkolt célja a bajnoki döntőbe jutás volt. Az őszi szezonban még döcögött szekér, de a tavaszi idény már jól sikerült.Április 1-én Debrecenben sikerült visszavágni a DFSE csapatának az őszi vereségért ( 8-7), és csak az ARES HC/Top Floor csapata előtt hajtott fejett László Péter legénysége. Így az alapszakaszt a 2.helyen zárta a szőnyi legénység. Sajnos, a rájátszásban két aranygólos vereség a későbbi bajnok DFSE csapatától, megakadáylozta a döntőbe jutást, de a bronzmeccsen 7-4-re legyűrték az Eger csapatát, így Liska Bálint nyakába is bajnoki bronzérmet akaszthatott Siklósi Evelin a MFSZ elnöke. Bálint 2 góllal és 5 gólpasszal járult hozzá az éves meneteléshez.












A Fekete Ló is képviseltette magát a Férfi Magyar Kupa döntőjén!


Május 1-én a Törökbálinton rendezte meg a MFSZ a 2006.évi Férfi Magyar Kupa döntőjét.A díszes serlegért az ARES HC/Top Floor és a Diamonds SK csapatai csaptak össze, melynek végén az ARES örülhetett, hiszen 7-4-re legyőzték a pesti fiatalokat. A rangadót csapatunk két tagja:Móricz Vilmos és Liska Bálint vezette. Feladatukat jól látták el ( az ARES honlapján 3-as értékelés...reméljük nem 30-as skálán), pedig játékvezetői szempontból nem volt könnyű mérkőzés.Két büntető, rengeteg kiállítás (volt,hogy 6 ember ült a kispadon) színesítette a mérkőzést. GRATULÁLUNK!



                                         A mérkőzés játékvezetői


Tökéletes összhangban:)



                                                 A vége




MESTERHÁRMAS!!!!!

A Fekete Ló újra a bajnoki döntőben!!!


   
    A Fekete Ló "A" csapata újra az OB III döntőjében!!! A most következő beszámoló elején azért annyi korrigálásra szükség van, hogy a 2004-05-ös szezon idején még nem vezették be a rájátszást a harmadosztályban, így a különböző csoportok első helyezettjei automatikusan aranyérmet szereztek. Más kérdés, hogy akkor úgy alakult a csoportunk, hogy a remek nagykanizsai csapattal (akik azóta sajnos nem indultak a bajnokságban) ki-ki meccset játszottunk, aki nyeri a meccset: az viszi az aranyat! Remek mérkőzésen 7-7-es döntetlen született, ami csapatunk első bajnoki aranyát jelentette. (Érdekesség, hogy az a meccs is a népligeti Építők csarnokban volt, és csapatunk újra ebbe a csarnokba látogatott április 22-én vasárnap, hogy a rájátszás "A" csoportját megnyerve, újra bajnoki döntőt játszon!) Ez a mérkőzés tehát amolyan Nyugati-csoport bajnoki döntője volt.
    A 2005-06-os szezonban már az alapszakaszból való továbbjutást követően a rájátszás adott csoportjának megnyerésével jutottunk el a bajnoki döntőbe. Ebben a szezonban tehát már "egymásnak eresztették" a Keleti-, Közép- és Nyugati-csoportok legjobbjait. Az ellenfeleket alapszakaszbeli eredményeik alapján "ismerhettük", többet nem igazán tudtunk az aktuális ellenfélről. Küzdelmes meccseken sikerült a döntöbe jutás, ott azonban a "mumus" Szombathely gárdája elvette tőlünk az újabb bajnoki aranyat.
    Április 22-én azzal a céllal utaztunk a hajnali órákban Peste felé, hogy harmadszor is a bajnoki aranyért küzdhessünk majd!!

    Nehéznek ígérkezett az első meccs, hiszen azt a szegedi gárdát fogattuk, amely az alapszakasz során megverte (nem is egyszer) a Tüskés Vérmókusokat, és ezzel a Keleti-csoport első helyén végzett. A meccs első harmadát jobb lenne elfelejteni...Sokat hibáztunk, amit a Szeged kihasznált, nagyjából így lehetne röviden jellemezni az első 20 percet. A 11. percben a szegediek szereztek vezetést. 5 perccel később gyönyörű akciót vezettünk. Móricz Vili hozta fel a labdát az ellenfél kapuja elé, majd a bal szélen Mania Norbihoz passzolt, aki középre tette a labdát, a kapu elé érkező Földi András pedig kiegyenlített. Jól van, kellett ez a szépségdíjas gól, ugyanis vannak hibák, de nyugtatólag hatott az egyenlítés! Talán kicsit túlságosan is nyugtatólag...ugyanis eléggé "elaludtunk". Az eredmény: 3 perc alatt 3 szegedi gól! 4-1 oda az első harmad után. De fiúk, igen, ez az a pálya!! Az a pálya, ahol az első bajnoki aranyat nyertük! 4-0-ás és 5-2-es kanizsai vezetés után álltunk talpra és önkívületi állapotban fordítottunk 7-5-re!! Miért ne sikerülhetne most is megfordítani a meccset??     Lényeges: 4-1 után mindenképp 4-2 legyen! Mi üssük az első gólt! Móricz Vili és Földi Andris tesznek róla, hogy így legyen: az előbbi passzából az utóbbi szépít: 4-2! Nem-nem! Máris 4-3! Földi Andris szélről centerez Németh Péternek, Ő pedig ráhúz! Góóól!!! A két gól között mindössze 19 másodperc telik el! Remek, úgy néz ki újra lendületben vagyunk! A harmad végéig azonban már nem esik több gól! Tegyük hozzá, hogy a szegediek 4-1-nél kihagytak egy büntetőt, de így nem helyes, Antal Gyuri védett nagyot! A védekezésre már jobban figyeltünk, nem kaptunk gólt ebben a harmadban. Ahogy a harmadikban sem! A szegediek alig-alig jutnak el a kapunkig, ha pedig sikerül nekik, Gyuri remekül állja a sarat. Csak nagyon kellene már az az egyenlítő gól...Sorozatban állítják ki a szegedieket. Feszültek, idegeskednek. Kettős emberelőnyben sem megy a gólszerzés. Pedig muszáj, nem lehet, hogy...Igen! Bement! Vili kereste a lövőhelyzetet, és meg is találta, a bal alsóba húzta a lasztit! 4-4! A végét megnyomjuk, még 5 az 5 ellen is csak kivágják a labdát, nem tudnak már támadni. De mi sem lövünk gólt már. Marad az iksz. Az első harmadért viszont kár...


Fekete Ló F.E. Ajka "A" - Szegedi F.E.
4-4 (1-4,2-0,1-0)

Ajkai pontszerzők: Földi András 2+1, Móricz Vilmos 1+1, Németh Péter 1+0, Mania Norbert 0+1

Kiállítások: 4 perc, ill. 12 perc

Fekete Ló:
Eladott labdák: 30
Szerzett labdák: 22
Blokkolt lövés: 12
Kapuralövés: 51
Kapus: 13 védés/17 lövésből (76,47%)


    A második meccset a Theresa Town Globers csapata ellen játszottuk. Fontos volt a győzelem, minél jobb gólkülönbséggel, mert ha nyerünk és a szeged is, akkor az dönt majd, hogy ki ér el jobb eredményt a pesti csapat ellen.
    Szerencsére most nem ismétlődött meg a rossz kezdés az első harmadban. Próbálkoztunk, próbálkoztunk, de "csak" két gólra futotta, mindkettőt Móricz Vili szerezte egyéni alakítás után. Két szép lövés volt! A második harmad első percében újabb gólt ütöttünk: Földi Andris szerencsésen ért bele a levegőben lévő labdába, bepattan! 3-0. Jól van, de ennyi nem biztos, hogy elég, kell még a gól! Igen! A harmad utolsó percében Hóbor Bálint megszerzi a hőn áhított első gólt! Szép volt Bobó! Ez az! 4-0 két harmad után.
    A harmadik harmadban, annak is a 3. percében jött a szépítés: 4-1. Ne lankadjon a figyelem, üssünk még gólt! Meg is van: a 11. percben Pelikán Milán passzát váltja gólra Mania Norbi. Még egy! Újabb Norbi gól, ha kis szerencsével is, de bent van: 6-1! Két perccel a vége előtt Liska Bálint időt kér, egy utolsó hajrára buzdítja a csapatot. A hajrá megvan, a gól viszont elmarad. 6-1, ez a vége. Most már nem rajtunk múlik.
    A harmadik meccsen a hősiesen küzdő terézvárosiak majdnem megszerzik a győzelmet, vezetnek is, de a Szeged a végén fordítani tud, és 4-3 győz. Ez azt jelentette, hogy története során zsinórban harmadszor is bajnoki döntőt játszik csapatunk!!!
    Nagyon kellett a szurkolás, biztatás is, köszönjük Zsuzsinak, Eszternek, Gyuráknak, Tujinak (aki végül nem állt be:)), a "B" csapatnak, Bálintnak (aki a kispadról szurkolt ugyebár :)).


Fekete Ló F.E. Ajka "A" - Theresa Town Globers
6-1 (2-0,2-0,2-1)


Ajkai pontszerzők: Móricz Vilmos 2+3, Mania Norbert 2+0, Hóbor Bálint 1+0, Földi András 1+0, Pelikán Milán 0+1

Kiállítások: 2 perc, ill. 2 perc

Fekete Ló:
Eladott labdák: 52
Szerzett labdák: 26
Blokkolt lövés: 19
Kapuralövés: 47
Kapus: 24 védés/25 lövésből (96%)


    A Fekete Ló "B" csapata a 7-9. helyért játszott. Ellenfelük a Miskolc "B" és az SSC Ivanics csapata volt. A fiatalok mindkét meccsüket megnyerték, így az OB III. 2006-2007-es szezonjában a 7-dik helyen végeztek. Habár jobban örültünk volna, ha mindkét ajkai csapat a rájátszásba jut, de így is gratulálunk a fiúknak!

Fekete Ló F.E. Ajka "B" - SSC Ivanics
5-2 (2-0,1-1,2-1)

Ajkai pontszerzők: Kóger Zoltán 3+1, Orosz Krisztián 2+0, Korbély István 0+1, Tölgyesi Attila 0+1, Németh Dániel 0+1

Kiállítások: 0, ill. 2 perc

Fekete Ló F.E. Ajka "B" - Miskolc "B"
6-4 (1-2,3-0,2-2)

Ajkai pontszerzők: Kóger Zoltán 2+0, Tölgyesi Attila 1+1, Orosz Adrián 1+0, Cseh Róbert 1+0, Farkas István 1+0, Orosz Krisztián 0+1

Kiállítások: 0, ill. 2 perc
    

Hajrá Fekete Ló!!!



OBIII - Rájátszás

Vasárnap Pesten az Építők csarnokban folytatódik az OBIII-as szezon. Mindkét együttesünk pályára lép. A "kicsik" a 7-9.helyért mérkőznek az SSC Ivanics és a Miskolci Betyárok "B" gárdájáva, míg a nagyok a Szegedi FE (keleti csoport 1.hely) és a Theresa Town Glabers gárdájával csapnak össze.Két hinyzó biztosan lesz:Földi Gábor és Marton Krisztián nem tud a csapattal tartani. Marton Krisztián szombat este az FC Sopron - PMFC -Pécs Plaza NBI -es mérkőzés 4.játékvezetője lesz.Az egyesület nevében gratulálunk és sok sikert kívánunk az NBI-es debütáláshoz.

  800    Fekete Ló "A" - Szegedi FE

  930    Fekete Ló "B" - SSC Ivanics

1100    Fekete Ló "A" - TTG

1230    SSC Ivanics - Miskolc "B"

1400   Szegedi FE - TTG

1530   Fekete Ló "B" - Miskolc "B"


A rájátszás további menete !


OB III. Nyugati-csoport


6. játéknap

Bölcske, 2007.április 1.

Április elsején, a bolondok napján gyűltek össze az OB III Nyugati-csoportjának csapatai, hogy lejátszák az alapszakasz utolsó fordulójának mérkőzéseit. A csoportgyőztes kérdése már eldőlt, azonban nagy csata alakult ki a csoport második helyének megszerzéséért, amely rájátszást érő pozíció. A két legesélyesebb csapat a Fekete Ló "B" és a Dunaújváros volt a második hely megszerzésére. Mivel az első meccsen az újvárosiak csak ikszeltek, a "B" csapatunk pedig nyert, így parázs meccsre lehetett számítani kettejük között. A parázs meccs sajnos elmaradt...A "B" csapat hiába birtokolta többet a labdát, a helyzeteket az Újváros biztosabban értékesítette, és ezzel megszerezte a második helyet (8-5 lett a végeredmény).

A "nagycsapat" nélkülözte pár játékosát, és Liska Bálint sem tartott a csapattal, mert bajnoki elődöntőt játszott az SZPK csapatával (az elődöntőt sajnos elbukta az SZPK, a harmadik helyért játszhatnak majd, Bálint viszont újabb gólt szerzett!! :)) gratulálunk neki!). Az első meccsen a Bölcske ellen remekül kezdtünk, az első harmadban szép támadásokat vezetve előnyre tettünk szert (5-1). Aztán jött a "szokásos" recept: jóval gyengébb és visszafogottabb második harmad (4-2 oda). A harmadik harmadban gyors góllal kezdtünk (a harmincadik másodpercben Mania Norbi lőtte), és magabiztosan őriztük végig amúgy is megérdemelt vezetésünket (2-0 nyertük a harmadot). A meccsen különösen Mania Norbert volt elemében, aki hat gólt lőtt, kapusunk: Gyurákocsiv István megszerezte első asszisztját, Tuji pedig szintén asszisztot jegyzett!!! A második meccsen az SZPK volt az ellenfél. Ezen az meccsen egyik fél sem erőltette meg magát (az SZPK-nak cseréje sem volt már), amint az SZPK felzárkózott egy gólra, jött a válasz, és mindig meg volt a 2 gólos előny (a vége 6-4 ide). Annyi pozitívum azért elmondható, hogy Radó László megszerezte első asszisztját (meg is volt a tánc utána :)) és Hóbor Bálint is két asszisztot jegyzett!!

1. meccs
Bölcske FE - Rudas F.T. Dunaújváros
4-4 (1-1,3-2,0-1)

2. meccs
Fekete Ló F.E. Ajka "B" - SZPK OB
6-2 (2-1,1-0,3-1)

Ajkai pontszerzők: Korbély István 2+2, Cseh Róbert 2+0, Orosz Krisztián 2+1, Németh Dániel 0+1

3. meccs
Bölcske FE - Fekete Ló F.E. Ajka "A"
5-9 (1-5,4-2,0-2)

Ajkai pontszerzők: Mania Norbert 6+0, Földi András 2+0, Móricz Vilmos 0+2, Juhász Ervin 1+1, Andrónyi László 0+1, Gyurákovics Isván (G) 0+1

4. meccs
Rudas F.T. Dunaújváros - Fekete Ló F.E. Ajka "B"
8-5 (3-1,2-1,3-3)

Ajkai pontszerzők: Orosz Krisztián 2+0, Korbély István 1+1, Cseh Róbert 0+2, Kóger Zoltán 1+0, Farkas Ákos 1+0

5. meccs
SZPK OB - Fekete Ló F.E. Ajka "A"
4-6 (1-3, 1-0, 2-3)

Ajkai pontszerzők: Földi András 2+2, Németh Péter 2+0, Hóbor Bálint 0+2, Mania Norbert 1+1, Radó László 0+1, Juhász Ervin 1+0

A harmadosztály nyugati csoportjának élén tehát a Fekete Ló "A" végzett, második pedig a Dunaújváros, megelőzve sajnos "B" csapatunkat. A rájátszás csoportjai a következőképpen alakultak:

A-csoport:

Keleti-csoport 1.helyezettje: Szegedi FE
Középső-csoport 2.helyezettje: Theresa Town Glabers
Nyugati-csoport 1.helyezettje: Fekete Ló F.E. Ajka "A"

B-csoport:

Keleti-csoport 2.helyezettje: Tüskés Vérmókusok Szolnok
Középső-csoport 1.helyezettje: Kecskeméti Ref.Koll.
Nyugati-csoport 2.helyezettje: Rudas F.T. Dunaújváros

7-9. helyért:

Miskolci Betyárok
SSC Ivanics
Fekete Ló F.E. Ajka "B"


OBIII.Nyugati-csoport

6.játéknap 

Bölcske, 2007.április 1.

A nyugati csoprot csapatai a "bolondok napján" Bölcskén találkoznak. A csoport kiegyensúlyozottságát jellemzi, hogy még négy csapat is odaérhet a felsőházba való jutást jelentő 2. helyre. A Fekete Ló F.E.Ajka "A" csapata,már a 4. fordulót követően bebiztosította a csoportelsőségét. Nézzünk egy kis esélylatolgatást.

Rudas F.T.-Dunaújváros: A fiatal újvárosi gárda várja a legjobb helyzetből a bölcskei fordulót. Eddig 10 pontot szereztek. Ha legyőzik mindkét ellenfelüket, akkor nincs mit számolgatni. 14 ponttal csoportmásodikok. Ha azonban pontot (esetelgesen pontokat) vesztenek.... Ha megverik a Bölcske csapatát, és X-elnek az ajkai fiatalokkal, még akkor is ők állnak továbbjutásra, az egymás elleni gólkülönbség miatt. Ha két pontot is vesztenek, akkor a többi csapat kezében lesz  a sorsuk.

Fekete Ló F.E.Ajka "B": A legutóbbi játéknapon a "kicsik" legyőzték, az igencsak tartalékosan felálló "nagyokat", de nem bírtak a Bölcske gárdájával, így megnehezítették a saját dolgukat. Csak két győzelemmel érhetnek oda Juhász Ervin tanítványai a második helyre.

Bölcske SE:A tolna megyei gárda csak két győzelem esetén lehet ezüstérmes, és a Fekete Ló maximum 2, a Dunaújváros ,maximum 1 pontot szerezhet. Le kell győzniük a Rudas és a Fekete Ló "A" csapatát is.Ezen kívül a Rudas - Fekete Ló "B" meccsnek döntetlennek kell lennie.

SZPK OB: A komáromi gárda igen hullámázó teljesítményt nyújtott ebben a szezonban, pedig a 2006 őszén még a csoport favoritjának számított. Időközben gólvágójuk - Galambos Tamás - megsérült, és ez rányomta bélygét a csapat teljesítményére. Mindkét ajkai gárdát le kell győzniük, és ezen kívül a Dunaújváros  maximum 1, a Fekete Ló "B" maximum 2 pontot szerezhet,és a bölcskei gárda sem szerezhet 3 pontnál többet. Nehéz dolguk lesz.

 9.00    Bölcske Dunaújváros 

10.30   SZPK OB- Fekete Ló „A” 

12.00   Fekete Ló „B”-Dunaújváros 

13.30   Fekete Ló „A”-Bölcske  

15.00   Fekete Ló „B”- SZPK OB 


VI.korcsoportos floorball Diákolimpia
Ajka, 2007.március 14.


A VI.korcsoportos fiú Diákolimpia Nyugat-magyarországi döntőjét a Bródy Imre Gimnázium és SZKI. szervezésében Ajkán tarottták.

Résztvevő csapatok

Bánki Donát Gimnázium éa SZKI, Dunaújváros
Energetikai SZKI, Paks
Rudas Kereskedelmi SZKI és Koll., Dunaújváros
Padányi Bíró Márton Gimn, Veszprém
Bródy Imre Gimnázium és SZKI., Ajka 

 
Mérkőzések

1.Bródy Imre Gimn. és SZKI – Bánki Donát Gimnázium és SZKI     

                    3-0 ( 2-0,1-0)            jegyzőkönyv

2.Padányi B.M. Gimnázium – Rudas Ker. SZKI   
                   2-6 ( 1-1,1-5)            jegyzőkönyv

3.Bródy Imre Gimn. és SZKI- Energetikai SZKI.                                           

                1-2 ( 0-0,1-2)            jegyzőkönyv

4.Padányi B.M. Gimn. - Bánki Donát Gimn. és                                                       

                2-4 ( 0-2,2-2)            jegyzőkönyv

5.Rudas Ker. SZKI. – Energetikai SZKI.                                                                                           1-2 (0-1, 1-1)            jegyzőkönyv

6.Bródy Imre Gim. és SZKI. – Padányi B.M. Gimn.                                       

                7-3 ( 3-2,4-1)             jegyzőkönyv

7.Bánki Donát Gimn. és SZKI. – Rudas Ker. SZKI.                                         

                1-2 ( 1-0,0-2)              jegyzőkönyv

8.Padányi  B.M. Gimn., - Energetikai SZKI.                                                        

                2-9 ( 1-4,1-5)              jegyzőkönyv

9.Bródy Imre Gimn. és SZKI. – Rudas Ker.SZKI.                                              

               2-4 (2-3, 0-1)                jegyzőkönyv

10.Bánki Donát Gimn., - Energetikai SZKI.                                                       

             1-8 (0-4,1-4)                 jegyzőkönyv

A kanadai táblázatot, végeredményt statisztikát itt letöltheted !
Képek hamarosan a www.brody-ajka.sulinet.hu oldalon!

OBIII.Nyugati-csoport

5.játéknap

Ajka, 2007.február 24.

Ebben a bajnoki szezonban harmadik alkalommal találkoztak az OBIII.Nyugati-csoportjának csapatai Ajkán. A Fekete Ló F.E.Ajka csapata már az előző fordulóban bebiztosította elős helyét, de ettől függetlenül izgalmas összecsapások voltak a mostani játéknapon is. A csoport kiegyensúlyozottságát jellemzi,hogy csak az utolsó (bölcskei) fordulóban fog csak eldőlni,hogy melyik csapat jut a rájátszás felső házába csoportmásodiként.

1.meccs
Fekete Ló F.E.Ajka "A" - Fekete Ló F.E.Ajka "B"
3-4 (0-1,2-3,1-0)


Fekete Ló "A": Gyurákovics I. -  Földi Gábor, Paksa Milán - Pelikán Milán- Földi András,Hóbor Bálint   csere:Radó László, Andrónyi László , Antal György   edző: Andrónyi László

pontok:Paksa Milán 1+1,  Földi András 2+1

Fekete Ló "B": Kanczler Ádám - Balogh Bence, Kóger Zoltán, Németh Dániel - Tölgyesi Attila, Cseh Róbert   csere: Orosz Adrián, Rajmon Dániel, Pfeifer László, Korbély István, Bíró János            edző:Juhász Ervin

pontok: Cseh Róbert 2+0, Korbély István 2+0, Tölgyesi Attila 0+2

kiállítva: Kóger Zoltán

Sok hiányzó nehezítette a Fekete Ló F.E.Ajka "A" csapatának sorsát. Nem tudott játszani:Móricz Vilmos, Juhász Ervin, Marton Krisztián, Kum Zoltán, Fróman Balázs, Mania Norbert. A "B" csapatnál csak Orosz Krisztián hiányzott sérülés miatt. A "kicsik" nahy elánnal kezdték a játékot, és a második 20 perc 4. percében már 4-0-ra vezettek, a magukat nem megerültető "A" csapat ellen. Ezután sokat romlott a "B" csapat játéka, és a végén egy gólra zárkóztak fel a "nagyok". A "B" csapat a rájátszás felső házába kerüléshez nagyon fontos két pontot szerzett.

2.meccs
SZPK OB - Rudas FT. Dunaújváros

2-4 ( 0-2,1-1,1-1)

A továbbjutás szempontjából fontos kér pontot szerzett az újvárosi gárda.

3.mérkőzés
Bölcske - Fekete Ló F.E.Ajka "B"
4-3 (0-1,0-1,4-1)


Fekete Ló "B": Kanczler Ádám - Balogh Bence, Kóger Zoltán, Németh Dániel - Tölgyesi Attila, Cseh Róbert   csere: Orosz Adrián, Rajmon Dániel, Pfeifer László, Korbély István, Bíró János            edző:Juhász Ervin

pontok: Cseh Róbert 0+2, Korbély István 1+0, Tölgyesi Attila 1+0, Balogh Bence 1+0, Bíró János 0+1

Nem tudott élni a nagy lehetőséggel a "B" csapat, mert nem tudta legyőzni a legjobb játékosát nélkülöző Bölcske csapatát. Pedig jól kezdődött a mérkőzés, hiszen a 3. har,ad 8. percéig 2-0-ra vezett a "B" csapat.Sajnos, ekkor megtorpantak a bródysok és 3 perc alatt kiegyenlítettek a tolna megyeiek. 8 perccel a vége előtt Balogh Bence találatával ismét nálunk volt az előny ,de a 17 percben 42 másodperc alatt megfordították az eredményt a bölcskeiek.

4.meccs
Fekete Ló F.E.Ajka "A" - Rudas FT. Dunaújváros

3-3 ( 1-1,0-1,2-1)


Fekete Ló "A": Gyurákovics I. -  Földi Gábor, Paksa Milán - Móricz Vilmos- Földi András,Marton Krisztián   csere:Radó László, Andrónyi László , Antal György, Pelikán Milán, Hóbor Bálint   edző: Andrónyi László

pontok:Móricz Vilmos 2+0, Marton Krisztián 1+1, Földi András 0+1

kiállítva: Paksa Milán 2'

Két meghatározó játékos megérkezett a második összecsapásra (Móricz Vilmos, Marton Krisztián) és ez meg is látszott a csapat teljesítményén. Már 3-1-re is vezettünk, de az újvárosiak huszáros hajrával döntetlenre mentették a meccsre.

5.meccs
SZPK OB -Bölcske

3-2 ( 1-0,0-1,2-0)

A hétvége utolsó meccsén összeszedték magukat a komáromiak és az idén során először legyőzték a Bölcske gárdáját.

Az OBIII Nyugati-csoportjának állása az ötödik játéknap után

1. Fekete Ló F.E.Ajka 10 8 1 1 82-41 17 pont
2. Rudas FT.-Dunaújváros 10 4 2 4 49-48 10 pont 
3. Fekete Ló F.E.Ajka "B" 10 4 1 5 39-60  9 pont 
4. Bölcske 10 3 1 6 44-57  7pont x
5. SZPK OB 10 3 1 6 46-52  7 pont x


BEHARANGOZÓ

2007.február 24-én a Fekete Ló F.E.Ajka csapata rendezi meg az OBIII. Nyugati csoportjának 5.játéknapját.

1.meccs
Fekete Ló F.E.Ajka "A" - Fekete Ló F.E.Ajka "B"

Meccsről-meccsre egyre jobb játékot produkál a "B" csapat, és Juhász Ervin tantványainak nem titkolt célja, hogy két ajkai csapat kerüljön a rájátszás felső házába (az "A" csapat már biztosan csoportgyőztes).Fontos két pontot kéne szerezniuk a "nagyok" ellen, ami nem is tűnik lehetetlennek, hiszen rengeteg hiányzó lesz az "A" csapatban. Kapushiányunk nem lesz,hiszen mindhárom kapusunk ott lesz reggel 8.30-kor. A mezőnyben viszont sok lesz a hiányzó: Juhász Ervin ("B" csapat edzője),Kum Zoltán ( egyéb elfoglaltság), Móricz Vilmos (edzőmeccs a focicsapatával), Marton Krisztián (munkahelyi elfoglaltság), Fróman Balázs (??? betegség), Mania Norbert (iskolai elfoglaltság). A "B" csapatból csak Orosz Krisztián hiányzik sérülés miatt. Tipp:X
Várható kezdöcsapatok: 

A.: Gyurákovics I. - Földi Gábor, Paksa Milán, Pelikán Milán- Hóbor Bálint, Földi András
B.: Hartinger Z.- Kóger Zoltán,Balogh Bence, Németh Dániel, Tölgyesi Attila, CSeh Róbert

2.meccs
SZPK OB - Rudas F.T.Dunaújváros

Bár csoport második és utolsó helyezett csapatai találkoznak, biztosat nem lehet,mondani,hiszen csak két pont választja el egymástól a két duna-parti gárdát. A rájátszásba kerüléshez mindkét csapatnak szüksége van a két pontra. Tipp: 1-es

3.meccs
Bölcske - Fekete Ló F.E.Ajka "B"

A B csapat pont a Bölcske ellen szerezte meg története első győzelmét (pályán), és hasonlóra készülnek most is. Mivel a bölcskei csapat is a rájátszásba készül, nem lesz sétagalopp a mérkőzés.Ennek ellenére a tipp: 2-es.

4.meccs
Rudas F.T. Dunaújváros - Fekete Ló F.E.Ajka "A"

A két csapat kétszer találkozott egymással az idei szezonban és mindkétszer a Lovak vonultak le győztesen a pályáról (Komáromban: 8-6, Ajkán 7-3). Nehéz dolga lesz a csapatnak, hiszen Fróman Balázs, Mania Norbert és Liska Bálint sem tud csapata rendelkezésére állni. Ennek ellenére a tipp: 2-es

5.meccs
SZPK OB - Bölcske

Érdekes módon a két csapat eddigi minkét összecsapását a bölcskeiek nyerték, és ha a rájátszásba akarnak kerülni, ezt a hagyományt nem szabad megszakítaniuk. Ehhez persze lesz egy-két szava az SZPK OB-nak is. Tipp: 1-es


U19-es edzőtábor Ajkán

2007.február 9 és 11-e között Ajkán tartotta felkészülését az U19-es magyar válogatott.A bő keret pénteken este érkezett meg, és a Bánki Donát SZKI kollégiumában töltötték az éjszakát. Illés László szövetségi kapitány vezetésével szombat 10 órától tartotta első edzését a válogatott.Az ebét az Európa Kisvendéglőben volt, majd 15 órától a Fekete Ló F.E.Ajka csapatával játszottak egy rendhagyó 4x20 perces mérkőzést. A Lovak elég tartalékosan tudtak kiállni, hiszen az A csaptból Móricz Vilmos, Földi Gábor, Fróman Balázs és Hóbor Bálint sem tudott eljönni a találkozóra. Ismét Fekete Lovas mezt öltött magára Liska Bálint. A "B" csapatból is több hiányzó volt. Az U19-es válogatottban szerepelt három ajkai játékos is:Balogh Bence, Cseh Róbert és Tölgyesi Attila. Ők az egyesület első válogatott játékosai.

Az edzőmérkőzésen az ajkai csapat alárendelte magát a válogatott érdekeinek, és nem a tőel megszokott keménységgel játszott.Reálisan 6-7 gól különbség volt a két csapat között. 

Pontok: Pataki Viktor 1 gól, Alm Zsolt 2 gól, Kovács Gergely 1 gól, Nagy Norbert  1 gól,Németh Zoltán 2 gól, Duró Norbert 3 gól, Varga Gergő 1 gól, Darai Bence 1 gól, Barta Gyula 1 gól, Harangozó Szilárd 1 gól, Balogh Bence 1 gól ill. Marton Krisztián 1+0, Liska Bálint 0+1

U19-es Magyar Válogatott - Fekete Ló F.E.Ajka

15- 1 ( 3-0,5-1,4-1,3-0)


OBIII. Nyugati csoport

5.játéknap


Időpont: 2007. február 24. (szombat)   830 - 1600

Helyszín: Ajka , Sportcsarnok (8400 , Ajka, Sport u.23)

A torna szervezője: Fekete Ló Floorball Egyesület Ajka

A torna helyszíne: Ajka, Ajka Város Sportszervezési és Szabadidő Centruma

A pálya adatai:

Méret: 44x22 m

Palánk : van körbe ( kb 80 cm magas,már többször játszottunk rá)

Öltözők száma: 6

Pályaborítás: parketta

Bírói öltöző: van

Játékvezetők: Tóth Péter, Raab Gergely , Tóth Zoltán

Mérkőzések:

830-1000           Fekete Ló F.E.Ajka „A” – Fekete Ló F.E.Ajka „B”

1000-1130         SZPK OB- Rudas FT-Dunaújváros

1130-1300         Bölcske – Fekete Ló F.E.Ajka „B”

1300-1430         Rudas FT-Fekete Ló „A”

1430-1600         SZPK OB – Bölcske

 
Kérem a csapatokat a pontos meccskezdésre, mert 16 órára át  kell adni a termet!!!

 Költségek:

-   teremdíj: 6900/óra       10350,-/csapat  (február 1-től emelkedtek az árak)

-   játékvezetés:                                  4000/csaapt

-   útiköltség:                                      kb. 500/csapat

-   jegyzőkönyv-vezetés:                     500/csapat

-   ÖSSZESEN:                                 15.350/csapat


Lejátszotta első OBI-es mérkőzését Liska Bálint az SZPK csapatában. A bemutatkozás jól sikerült, hiszen a 9-3-as IBK Cartoon Heroes elleni győzelemből két gólpasszal vette ki részét!


OBIII.Nyugati-csoport
4.játéknap
2007.január 7.
Komárom

SZPK OB  - FEKETE LÓ F.E.AJKA "A"  

3- 5 ( 2-1,0-2,1-2)

Fekete Ló "A": Gyurákovics I. - Juhász Ervin, Földi Gábor, Móricz Vilmos - Marton Krisztián - Földi András   csere:Radó László, Paksa Milán, Pelikán Milán, Andrónyi László, Hóbor Bálint edző: Liska Bálint

pontok:Paksa Milán 1+0, Móricz Viomos 2+1, Marton Krisztián 1+1, Földi András 1+2,   kiállítva: Andrónyi László 2'

kapusok: Gyurákovics István 11/14 ( védett lövés/kapura tartó lövés) 78,57%

               Radó László 0/0

Az "A" csapat mindössze kilenc mezőnyjátékossal és két kapussal vágott neki a komáromi fordulónak. A korábban leírtkahoz képest Antal Gyuri sem tudta vállalni az utazást munkahelyi elfoglaltság miatt. A csapat vezetését Liska Bálint vette át, aki egy helyen változtatott a kezdőcsapaton. Magabiztos labdatartás és a játék lassítása volt a cél a komáromi gárda ellen.Ez a taktika 10 percen keresztül működött is. Ekkor a egy kapu előtti kavarodást kihasznált az SZPK és megszerezte a vezetést.Két perccel később Vizeli Csaba lőtt hatalmas kapásgólt. Szerencsére a csapat nem esett össze, és a passzok is egyre pontosabbak lettek. A 14.percben Marton Krisztián egy formás akciót követően szépített. A szünetet követően egy jobban magához vette a kezdeményezést a Fekete Ló, és előbb Móricz Vilmos egyenlített, majd Paksa Milán lőtt fonákkal a hosszú alsőba ( 2-3). Az utolsó 20 perce lezdetén emberelőnyhöz jutott az Ajka, de nem sikerült kihasználni. A félidő felénél Liska Bálint időt kért, és egy kicsit megnyugtatta a csapatot. Három perccel később Földi András kétgólosra növelte az előnyt. Az utolsó 13 másodperc igen mozgalmas volt.19:47-nél a nemrég beállt Andrónyi Lászlóról lefordulva Kaszab Géza lőtt nagy golt. (3-4). Ekkor az egyenlítés reményében lehozta kapusát az SZPK.A húzáshoz ajkai részről Móricz Vili állt oda. Vili elhozta a húzást, majd egy cselt követően a pálya közepéről emelt az üresen álló komáromi kapuba (3-5). A húzást követően az SZPK előre ívelte a labdát, melybe Andrónyi Laci belefejelt (lehet,hogy egy támadást akadályozott meg ezzel ).,így a kétperces kiállítás sorsára jutott. Ekkor ajkai részről még egy kapuscsere is belefért, de az eredmény már nem változott.

FEKETE LÓ F.E.AJKA "B"  - RUDAS FT.DUNAÚJVÁROS

5- 3 ( 2-0,2-0,1-3)

Fekete Ló "B": Hartinger Zoltán - Balogh Bence, Kóger Zoltán, Bíró János - Tölgyesi Attila, Cseh Róbert   csere: Orosz Krisztián, Fejes Kornél, Pfeifer László, Iván Róbert, Korbély István, Kanczler Ádám (kapus)

pontok:Balogh Bence 0+1, Kóger Zoltán 1+1, Tölgyesi Attila 2+2 , Cseh Róbert 1+0, Korbély István 1+0

Meglepetésre készült a "B" csapat. A folyamatos nagypályás edzéseknek meglett a gyümölcse.Már a II.Le Belier - Viking-kupán is bebizonyították ügyességüket, amikor is 2-2-es döntetlent értek el az "A" csapattal. Juhász Ervin, a csapat edzője 4 pont megszerzését tervezte a komáromi fordulóban. Szerencsére a csapat minden tagja el tudott jönni az SZPK otthonába, csak Orosz Adrián nem tudta vállalni a játékot, egy kisebb sérülés miatt. Jól kezdődött a találkozó, hiszen a 37. másodpercebn Tölgyesi Attila betalált az újvárosi kapuba. A félidő vége előtt 58 másodperccel Cseh Robi is betalált, így kétgólos előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. Szerencsére a második 20 percben sem változott a játék képe. A "kis" Lovak jól tartották a labdát, sokszor kerültek lövőhelyzetbe, az újávárosi támadásokat pedig a régi, jó formáját hozó Kóger Zoli szűrte meg. Ebben a harmadban is kétszer voltak eredményesek a Fekete Lovak, így 4-0-ás eredménnyel várhatták az utolsó játékrészt. Sajnos ,az egész eddigi OBIII-as bajnokság leggyorsabb gólját lőtték az újvárosiak, mivel már az 5.másodpercben sikerült szépíteniük. A harmadik perceben az igen agilisan játszó Tölgyesi Attila ismét négy gólosra növelte az előnyt. Az utolsó 5 percben a mindent egy lapra feltevő újárosiak, kétszer is betaláltak, de a győzelem nem forgott veszélyben. Szép győzelem volt!!!

 FEKETE LÓ F.E.AJKA "A"  - BÖLCSKE

7- 4 ( 1-0,3-1,3-3)

Fekete Ló "A": Gyurákovics I. - Paksa Milán, Földi Gábor, Móricz Vilmos - Marton Krisztián - Földi András   csere:Radó László, Juhász Ervin, Pelikán Milán, Andrónyi László, Hóbor Bálint edző: Liska Bálint

pontok:Pelikán Milán 0+1, Móricz Viomos 5+1, Marton Krisztián 0+2, Földi András 1+1, Juhász Ervin 1+0    kiállítva:Paksa Milán 2', 

kapusok: Gyurákovics István 15/16  93,75%

               Radó László 7/10               70%

Juhász Ervin sántikálva jött le a "B" csapat győztes meccse után a pályáról, így alaposan ráijesztett a Lovakra. A kezdőben így Paksa Milán kapott helyett. Masszív védekezés, rengeteg kialakított és ugyan ennyi kihagyott helyzet jellemezte az ajkai gárda játékát az első 17 percben. Szerencsére, egy alapos bemelegítés után Juhász Ervin is tudta vállalni a játékot. A 18.perceben Móricz Vili vágta a kapuba Marton Krisztián átadását, így 1-0-ás előnnyel kezdődhetett az eslő szünet. Szokással ellentétben jól kezdődött a másdik 20 perc, mivel Földi András távoli lövését benézte a bölcskei kapus (2-0). A negyedik percben egy figyelmetlenség miatt emberhátrányba kerültünk ,de sikerült kivédekezni. A harmad derekán ismét Móricz Vili volt eredményes (3-0). 15:53 -nál Móricz Vili immér harmadik gólját szerezte. Két perccel később szépített a bölcske. (4-1). A szokott módon megint eljött a hullámvölgy a csapat játékában. 5:27-nél Batta Gábor, 5:34-nél (!!!) Pavelka Zoltán szerzett gólt, és csökkentette csapata hátrányát egy gólra. A csapat segítségére ismét Móricz Vilmos sietett, aki Pelikán Milán átadását váltotta gólra a 9. percben. Juhász Ervin ritkán szokott gólt lőni ,de akkor nagyot. Így történt most is.A 15. percben a félpályáról lövésre szánta el magát, és a löket védhetetlenül vágódott a rövid felsp sarokba. (6-3). Nem sokkal később Móricz Vili megszerezte önmaga ötödik, csapat hetedik találatát, és bár Pavelka Zoli is gólt szerzett a végén, a győzelem nem forgott veszélyben. Ezzel a győzelemmel, az "A" csapat a többi mérkőzéstől függetlenül már megnyerte az OBIII. Nyugati csoportját ,és nyugodtan várhatja a rájátszást.

FEKETE LÓ F.E.AJKA "A"  -SZPK OB

5 -2 ( 1-1, 1-1, 3-0)

Fekete Ló "B": Kanczler Ádám - Balogh Bence, Kóger Zoltán, Bíró János - Tölgyesi Attila, Cseh Róbert   csere: Orosz Krisztián, Fejes Kornél, Pfeifer László, Iván Róbert, Korbély István, Hartinger Miklós (kapus)

pontok:Kóger Zoltán 1+0, Tölgyesi Attila 2+1 , Cseh Róbert 1+0,  Orosz Krisztián 1+1

kiállítva: Tölgyesi Attila 2'

Evés közben jön meg az étvágy, szokás mondani. A "B" csapat a Dunaújváros elleni győzelmet követően, az SZPK OB ellen is a két pont megszerzését tűzte ki célul.Ismét jól kezdődött a találkozó, mert 1:02-nél Cseh Robi gólt szerzett. Sajnos, az előnyt nem sikerült megőrizni a harmad végéig, 17:49-nél egyenlített a Duna-parti gárda. A következő 20 perc is döntelennel zárult ,mert Tölgyesi Attila góljára a félidő végén Nánási András válaszolt (2-2). Egy kivédekezett emberhátránnyal kezdődött a harmadik harmad, majd a 12. percben az egyre jobban játszó Orosz Krisztián ismét előnyhöz juttatta a Fekete Lovakat. Az SZPK OB is magasabb sebességi fokozatban kapcsolt, de igazán helyzetig nem jutottak el.Sőt, 18:03-nál előbb Tölgyesi Attila, majd 43 másodperccel később Kóger Zoltán is gólt szerzett.Ezzel beállította a hihetelen 5-2-es végeredményt. Ezzel a győzelemmel a "B" csapat feljött a csoport harmadik helyére, és csak az egymás elleni gólkülönbség miatt előzi őt meg a Rudas FT-Dunaújváros csapata. Így előfordulhat, hogy mind a két ajkai gárda tagja lesz a rájátszás felső házának. A következő fordulóban egymás ellen játszik a két csapat, és a "nagyok" sem mehetnek biztosra, hiszeen a II.Le Belier -Viking-kupán 2-2-őt játszottak a kicsikkel.

RUDAS FT.-DUNAÚJVÁROS  -BÖLCSKE

5 -4 ( 0-1, 1-0, 4-3)

A CSOPORT ÁLLÁSA A 4.JÁTÉKNAP UTÁN

1. Fekete Ló F.E.Ajka 8 8 0 0 76-34 16 pont
2. Rudas FT.-Dunaújváros 8 3 1 4 42-43 7 pont x
3. Fekete Ló F.E.Ajka "B" 8 3 1 4 32-53 7 pont x
4. Bölcske 8 2 1 5 38-51 5 pont x
5. SZPK OB 8 2 1 5 41-46 5 pont x
 

A további eredményektől függetlenül a Fekete Ló F.E.Ajka „A” csapata megnyerte az OBIII. Nyugati –csoportját .

x pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény dönt először, majd az egymás elleni gólkülönbség. Ezek alapján:

Rudas FT-Dunaújváros – Fekete Ló F.E.Ajka „B”  (9-4,3-5)                  12-9 a RFT Dunaújváros javára

Bölcske – SZPK OB ( 5-4, 11-2)                                                        16-6 a Bölcske javára

Az OBIII összes mérkőzésének statisztikája, érdekességek

Meccsről -meccsre (.doc)

Kanadai táblázatok ( .xls)


OBIII.Nyugati-csoport
4.játéknap
2007.január 7.
Komárom

A csapat 7 órakor indul különbusszal a Polgármesteri Hivatal elől!!!

Rendező csapat: Szőnyi Palánkdöngetők Köre
Időpont:2007.január 7. (vasárnap)
Helyszín: Városi Sportcsarnok ;Komárom, Czuczor Gergely u. 62.
Pályaborítás: taraflex
Pályaméret: 40x20
Öltözők száma: 6
A pálya megközelíthetősége: http://www.komarom.hu/terkep.php

Költségek:
Játékvezetés
: 4000 forint/csapat
Jegyzőkönyv-vezetés: 500 forint/csapat
Terem
: 4500/ óra
Összes költség: 11.700 /csapat (ha jól tudom a terembérletet)

MÉRKŐZÉSEK, BEHARANGOZÓ

1000    SZPK OB – Fekete Ló F.E.Ajka”A

Nagy csata vár a Lovakra, mert több hiányzója is lesz.Németh Péter munkahelyi elfoglaltság, Mania Norbert külföldi utazás,míg Liska Bálint az SZPK OBI -es csapatába való igazolása miatt ( csak egy fél szezonra) nem tud a csapat rendelkezésére állni. Elképzelhető, hogy Fróman Balázs sem tud jönni. Ennek ellenére a két pont megszerzése a cél. Ha ez meglenne, akkor már biztos a rájátszásba-jutás.

1130    Fekete Ló F.E.Ajka „B” – Rudas FT.-Dunaújváros

Komoly reményekkel vág a komáromi túrának a B csapat is. Ha tudják a Viking-kupás formájukat hozni, akár meglepetés is születhet.Egy döntetlen már jó eredmény lenne.

1300    Fekete Ló F.E.Ajka  A”- Bölcske

    A sok hiányzó ellenére is a két pont megszerzése a cél.

1445    Fekete Ló F.E.Ajka „B” – SZPK OB

Bravúrra készül a B csapat...

1630  Bölcske – Rudas FT.Dunaújváros

Fontos mérkőzés, a csoport 2.helyéért.


OBIII.Nyugati-csoport
3.játéknap
Ajka, 2006.december 9. szombat
Ajka Város Sportcsarnoka


  Fekete Ló F.E. Ajka "A" - Fekete Ló F.E.Ajka "B"
6- 4 ( 2-1, 3-2, 1-1)

vezette:Tóth Péter, Rabb Gergely

Fekete Ló "A": Gyurákovics István - Paksa Milán, Móricz Vilmos - Földi Gábor, Földi András, Liska Bálint   csere: Antal György (kapus), Radó László (kapus) ,Pelikán Milán, Fróman Balázs, Kum Zoltán, Hóbor Bálint, Mania Norbert,Marton Krisztián   edző:Andrónyi László
jók: Hartinger Zoltán, Orosz Krisztián ill. az "A" csapatbl senki

Fekete Ló "B": Hartinger Zoltán - Balogh Bence - Német Dániel, Orosz Adrián, Orosz Krisztián, Cseh Róbert    csere: Pfeifer László, Muzsi Krisztián, Fejes Kornél, Tölgyesi Attila, Farkas Ákos, Polgár Gergely, Iván Róbert, Kóger Zoltán  edző:Juhász Ervin

Pontok: Liska Bálint 4+1,  Móricz Vilmos 1+1, Marton Krisztián 1+1 ill. Fejes Kornél 0+2, Muzsi Krisztián 1+0, Orosz Krisztián 2+0,  Tölgyesi Attila 1+0

A rendkívül korai kezdés rányomta bélyegét a mérkőzésre. (reggel 7.30-kor kezdődött a meccs). Az "A" csapat teljes létszámban megjelent (erre még sosem volt példa az elmúlt három év során). Juhász Ervin a "B" csapat edzői tevékenységét látta el, Német Péter pedig "rosszullétre" panaszkodott -ezért nem tudtak pályára lépni. Külön örön,hogy térdműtétje utén Hóbor Bálint is tudta vállalni a játékot. Magáról a meccsről nem érdemes sokat beszélni. A "B" csapat rendkívül okosan és taktikusan játszott ,míg az "A"csapat letjesítménye elkeserítő volt ,és ez okozta a szoros eredményt.


SZPK OB- Rudas FT. Dunaújváros
5-5 ( 3-1, 0-1,2-3)

Változatos mérkőzéasen igazságos pontosztozkodás történt.


Fekete Ló F.E. Ajka "B" - Bölcske
6-2 ( 2-0, 1-1,3-1 )

vezette:Tóth Péter, Rabb Gergely

Fekete Ló "B": Hartinger Zoltán - Balogh Bence - Német Dániel, Orosz Adrián, Orosz Krisztián, Cseh Róbert    csere: Pfeifer László, Muzsi Krisztián, Fejes Kornél, Tölgyesi Attila, Farkas Ákos, Polgár Gergely, Iván Róbert, Kóger Zoltán, Korbely István

Pontok: Cseh Róbert 2+0, Tölgyesi Attila 1+0, Orosz Krisztián 1+0, Korbely István 0+1, Orosz Adrián 1+1, Pfeifer László 0+1, Farkas Ákos 1+0
jók: az egész csapat

Az első fordulóban szoros csatában 3-3-ra végződött a két csapat mérkőzése. A minimális cél az eredmény megismétlése volt. Jól kezdődött a mérkőzés. Már 70 másodperc elteltével vezetést szerzett az Ajka. Tölgyesi Attila lőtt 5 méterről nagy gólt. A 8.percben az igen agilisan játszó Orosz Adrián megduplázta az előnyt.
A második harmadban 1-1 gól esett, így az utolsó 20 percre maradt a döntés. A 6.percben egy gólra zárkózott fel bölcskei csapat, de a fiatalok nem estek szét és Farkas Ákos, Cseh Róbert és Orosz Krisztián gólhaival bebiztosították a győzelmet. Ez volt a "B" csapat első győzelme, melyet pályán ért el ( a 2005/2006-os szezonban a MAFC és a Pécs ellen is győztek,mert az ellenfél nem jelent meg). Gratulálunk a sporttörténelmi sikerhez, és csak így tovább. Január 7-én a Rudas FT.Dunaújváros az SZPK csapatai lesznek az ellenfelek.

 Rudas FT.Dunaújváros -
Fekete Ló F.E.Ajka "A" 
3- 7 ( 1-2,0-2, 2-3)
Fekete Ló "A": Gyurákovics István - Paksa Milán, Móricz Vilmos - Juhász Ervin, Földi András, Liska Bálint   csere: Antal György (kapus), Radó László (kapus) ,Paksa Milán Milán, Fróman Balázs, Kum Zoltán, Mania Norbert, Marton Krisztián, Németh Péter   edző:Andrónyi László
pontszerzők:Földi Gábor 2+0, Mania Norbert 2+0, Móricz Vilmos 1+4, Földi András 1+1, Marton Krisztián 0+1, Liska Bálint 1+1,
jók: Antal György, Gyurákovics István, Juhász Ervin, Földi Gábor, Móricz Vilmos

Izgalmas csatát láthatott a déli mérkőzésre kilátogató mintegy 40 szurkoló.Az előző mérkőzéshez képest annyi változás történt,hogy Pelikán Milán nem tudott a csapat rendelkezésére állni, míg Juhász Ervin és Németh Péter harcra kész volt. Úgy látszik Péternél csak múló rosszullétről beszélhettünk:).
A szokásokhoz híven álmosan kezdett az ajkai gárda és az ötödik percben megszerezte a vezetést a Dunaújváros. Pár perccel később emberelőnyhöz jutottak a hazaiak,de nem sikerült értékesíteni. 15:15-nél Földi Gábor lőtt hatalmas gólt öccse átadásából. A 19. percben hiába talált be Liska Bálint, a játékvezetők (jogosan) érvénytelenítették a gólt magas ütő miatt,és a csk 2'-es büntetést kapott. Ennek ellenére 21 másodperccel a harmad vége előtt Mania Norbert hátrányból is betalált ,így 2-1 -es ajkai vezetéssel zárult a harmad.
A második 20 percben előbb Móricz Vilmos értékesítette Liska Bálint átadását,majd egy perccel később fordítva történt az egész (4-1).A harmad vége fele, sikerült kevédekezni az ajkaiaknak egy emberhátrányt.
Mozgalmas volt az utolsó harmad. 1:10-nél Földi András növelte az előnyt,majd Móricz Vilmos jutott a kiállítás sorsára.Ebből a kiállításból sem szereztek gólt az újvárosiak. Az 5.percben Liska Bálint a fél újvárosi védelemet kicselezte,és amikor a kapuval szemben állt, csak szabálytalanul tudták szerelni. Büntető. A sértett végezte el a büntetőütést, de hiába fektette el a kapust lövése célt tévesztett.5:50-nél ismét Földi Gábor villant és önmaga második, csapata hatodik gólját is megszerezte. Másfél perccel később Mania Norbert pókhálózta ki a felső sarkot (1-7).Eldőlni látszott a mérkőzés. A végén egy -egykiállítás mindkét oldalon, két újvárosi találat (egyik emberhátrányból: ejnye-bejnye), és kialakult a végeredmény (7-3). A végén kisebb szóváltás követte a találkozót, de ezt "írjuk a sokk számlájára":).


Bölcske - SZPK OB
11- 5 ( 3-1,5-2,3-2)
Könyed bölcskei győzelem az elfáradó és pecches komáromaik ellen.

Részletesebb beszámoló hamarosan!

Az OBIII összes mérkőzésének statisztikája, érdekességek

Meccsről -meccsre (.doc)

Kanadai táblázatok ( .xls)


   
II.Le Belier - Viking-Kupa


Két bronzérem a 2006.évi Floorball Kupán!!!

Veszprém, 2006.11.12.

A Veszprém Lizards szervezésében immár hagyományosnak mondhatóak a november -december környéki floorball tornák. Az eddigi évekhez hasonlóan idén is megszervezte a Királynék Városának floorball csapata hagyományos tornáját. Az egésznapos rendezvényen hat középiskolai és négy felnőtt csapat mérkőzött meg egymással. A Fekete Ló F.E.Ajka csapata mindkét korosztályban képviseltette magát és két bronzéremmel térhetett haza.

KÖZÉPISKOLÁSOK

 A hat középiskolás csapatot két hármas csoportba sorsolták. A csoporton belül körmérkőzések voltak, majd a csoportelsők az 1-2., a csoportmásodikok a 3-4.,míg a csoportharmadikok az 5-6.helyért mérkőzhettek.

Fekete Ló F.E.Ajka "B" -  Padányi Gimn., Veszprém 

10-2 (4-0, 6-2)

Ajka: Kanczler Ádám, Németh Dániel, Korbely István, Tölgyesi Attila, Cseh Róbert     csere: Éder Szilveszter, Pfeifer László, Orosz Krisztián, Venczel Attila, Fejes Kornél      edző: Juhász Ervin

Pontok: Tölgyesi Attila 2+3, Orosz Krisztián 3+2, Cseh Róbert 2+0, Korbely István 2+2, Németh Dániel 1+0,  Venczel Attila 0+1     

A teljesen kezdőkből álló Padányi ellen magabiztos győzelmet aratott a "B" csapat, bár a mutatott játék nem volt túlságosan meggyőző. Sok helyzet maradt kihasználatlanul.

Fekete Ló F.E.Ajka "B" -  SZPK MIX 

1-5 ( 0-1,1-4)

Ajka: Kanczler Ádám, Németh Dániel, Korbely István, Tölgyesi Attila, Cseh Róbert     csere: Éder Szilveszter, Pfeifer László, Orosz Krisztián, Venczel Attila, Fejes Kornél , Balogh Bence     edző: Juhász Ervin

Pont: Tölgyesi Attila 1+0

Sokáig teljesen egyenrangú partnere volt a "B" csapat az U17-es bajnokságban játszó SZPK csapatának. Technikailag nem volt jelentős különbség a két csapat között, de fizikailag jóval erősebbek volt a duna-partiak. Az első félidő felénél egy távoli lövéssel szereztek vezetést a komáromiak. Még ebben a játékrészben lett volna lehetőség az egyenlítésre, de a ziccerek kimaradtak. .A második 18 percben érvényesült az SZPK fizikai fölénye ,és végül magabiztos győzelmet aratva szerezték meg a csoportelsőséget.

3-4.helyért

Fekete Ló F.E.Ajka "B" -  Lovassy László Gimn.,Veszprém

7-2 ( 3-0, 4-2)

Ajka: Kanczler Ádám, Németh Dániel, Korbely István, Tölgyesi Attila, Cseh Róbert     csere: Éder Szilveszter, Pfeifer László, Orosz Krisztián, Venczel Attila, Fejes Kornél , Balogh Bence     edző: Juhász Ervin

Pont: Cseh Róbert 2+1, Orosz Krisztián 2+1, Németh Dániel 1+0, Tölgyesi Attila 2+1, Korbely István 0+1, Venczel Attila 0+1

A bronzérem megszerzése volt a cél ezen a mérkőzésen...és sikerült. Sokáig kellett várni az első találatra. A 12. percben Cseh Robi értékesítette Tölgyesi Attila átadását. A félidőben még két alkalommal sikerült megzörgetni a megyeszékhelyi gimnázium hálóját. A második félidőben érvényre került a "Lovak" technikai fölénye és magabiztos győzelemmel szerezték meg a bronzérmet.

A döntőben a várakozásoknak megfelelően az SZPK csapata könnyedén verte a füredi SZF SZKI csapatát.

FELNŐTTEK

Résztvevő csapatok: Veszprém Lizards (OBII), SZPK (OBI), torpedo Justicia (OBI), Fekete Ló F.E.Ajak "A" (OBIII)

Fekete Ló F.E.Ajka "A" -  Veszprém Lizards

4-5 ( 2-4,2-1)

Ajka: Radó László - Paksa Milán, Földi Gábor, Móricz Vilmos, Földi András, Liska Bálint      csere: Gyurákovics István, Kum Zoltán, Juhász Ervin, Mania Norbert   edző: halászlé-főző versenyen volt !!!!

Pontok: Liska Bálint 3+0, Földi András 1+0, Móricz Vilmos 0+1, Kum Zoltán 0+1

Ezt el...uk, nem kicsit...nagyon...!!!!

Akár ez is lehetne a főcím. Lényegében 8 percnyi előnyt adtunk a Lizards csapatának, és ők ezalatt 3 gólt lőttek. 2:15 telt el, amikor Török András kihasználta, hogy az egész csapat aludt (0-1). Egy perccel később már 0-2. 8:41 0-3. Ekkor kezdtük felvenni a ritmust. A 10. perc felénél Földi Andris értékesítette Kum Zoltán átadását. (1-3). Nem sokáig örülhettünk, mert fél perccel később ,egy védelmi hibát követően ismét három gólosra nőtt az veszprémi előny. 11:28-nál egy Móricz - Liska összjátékot követően már 2-4-re felzárkóztunk. A szünetben Radó Laci helyett Gyurákovics Pisti állt be a kapuba (nem Lacin múltak a gólok). Megváltozott a játék képe. Sokkal többet birtokoltuk a labdát, és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Sajnos, vagy a kapus védett, vagy mi hibáztuk. A 7.percben már csak egy gólos volt a hátrányunk, és nagyon érett az egyenlítés, de a helyzetek továbbra is kimaradtak. Aztán ahogy lenni szokott, egy kapu előtti kavarodást követően, ismét két gólosra nőtt a Lizards előny. A végén még Liska Bálint szépített 7 másodperccel a vége előtt. Kár az első 8 percért.

Fekete Ló F.E.Ajka "A" -  SZPK

1-7 (0-5, 1-2)

Ajka: Gyurákovics István- Paksa Milán, Földi Gábor, Juhász Ervin, Földi András, Liska Bálint      csere: Radó László, Kum Zoltán, Móricz Vilmos,Mania Norbert    edző: halászlé-főző versenyen volt !!!!

Pontok: Liska Bálint 1+0, Földi András 0+1

Tanulva az előző mérkőzésből, most alaposan bemelegített a csapat. Sajnos ,ez sem jött be. Már a 9 másodpercben vezetést szerzett az SZPK egy védelmi hibát követően. Eltelt még 49 másodperc és máris 2-0. Az  öt OBI -es játékossal felállól  SZPK sorra dolgozta ki a helyzeteit, és csak kerestük a labdát. A kapusainkon semmi sem múlott , ők jól végezték a dolgukat. A második találatot követően kiegyenlítettebb lett a játék képe, bár az SZPK mezőnyfölényben játszott. Nekünk is voltak helyzeteink, de vagy a komáromi kapus, vagy a szerencse akadályozta meg a gólszerzésünket. A második félidőben végre sikerült a szépítést, és a végeredmény a két csapat közti valós különbséget tükrözte.

Fekete Ló F.E.Ajka "A" -  Torpedo Justicia

5-2 ( 3-2, 2-0)

Ajka: Gyurákovics István- Paksa Milán, Földi Gábor, Juhász Ervin, Földi András, Liska Bálint      csere: Radó László, Kum Zoltán, Móricz Vilmos, Mania Norbert    edző: halászlé-főző versenyen volt !!!!

Pontok: Liska Bálint 3+0, Földi András 2+0, Mania Norbert 0+1, Földi Gábor 0+1

Két nyeretlen csapat találkozott egymással, hogy eldöntsék ,ki végez a torna III.helyén. Az eddig mutatott játék alapján nem tűntek teljesen esélytelennek a Lovak. Jól kezdődött a mérkőzés, mert 5 perc után még 0-0 mutatott az eredményjelző. Jól működött a védekezés is. Elöl a két csatárt zavarta a labdafelhozatalt, még a három védő jól zárta le a területet. Nem tudott nagy helyzetet kialakítani az OBI-es gárda. Sőt a 7.percben Liska Bálint ugrott ki két védő közül és az elfekvő kapus mellett a hálóba emelte a labdát. (1-0). Két perccel később Mania Norbi passzát ismét a csk, értékesítette egy távoli bombából. Továbbra is jól zárt az ajkai védelem, és a kontrák veszélyesek voltak. 15:40-nél Földi András iramodott meg a bal szélen. A felső sarokba tartó lövést még a kapus bravúrral hárította, de a kipattanó labdát LB bekotorta a kapuba. (3-0).Sajnos , nem sikerült megúszni gólt nélkül a félidőt, mert másfél perc alatt 2 gólt is lőttek a fővárosiak. Ugyanolyan elánnal mentek ki a második játékrészre a Lovak, mint ahogy abbahagyták. Végre összeállt a védekezést ,és mindkét kapus tökéletesen védett. 1:40-nél Földi András hozta fel a labdát középen. Keresztbe vezette a kapu előtt, majd 8 méterről hatalma gól ragasztott a kapu hosszú felső sarkába. Támadott a Torpedó, de a Lovak kontrái veszélyesebbek voltak. Három perccel a vége előtt ismét Földi Andris villant és ezzel beállította a végeredmény :5-2 ide. Mondhatni sporttörténelmi pillanat az egyesület életében, hiszen a csapat négy éves története során először győzött le OBI-es gárdát ( hozzá kell tenni, hogy a Torpedó nem teljes csapattal és csak egy cserével tudott részt venni a tornán). Ezzel a Fekete Ló F.E.Ajka csapata III.helyen zárta a vasárnapi kupát.

Köszönjük az egésznapos szurkolást Robikának és Hóbor Bálintnak.

Az SZPK csapata a Lizardsot legyőzve lett a tornagyőztes.

KÜLÖNDÍJAK

A torna legeredményesebb játékosa a Fekete Ló "B" csapatában játszó

Orosz Krisztián lett 8 ponttal.

GRATULÁLUNK!!!

Részletek a Lizards honlapján olvashattok!


 
     Fekete Ló F.E. Ajka "A" csapat          Fekete Ló F.E.Ajka "B" csapat
         

  Oklevelünk                                   A legeredményesebb játékos:Orosz Krisztián





OBIII

Nyugati-csoport
2.játéknap
Veszprém, 2006.október 29.

A Fekete Ló Floorball Egyesület Ajka szervezésében, de -terem hiányában -Veszprémben került megrendezésre az OBIII  Nyugati-csoportjának második játéknapja. Reggel 8.15-től késő délutánig folytak a mérkőzések ,melyeket Raab Gergely, Tóth Péter, Tóth Zoltán és László Péter vezettek le igen jól.

MÉRKŐZÉSEK

SZPK OB - Fekete Ló F.E.Ajka "A"
  4-11 ( 0-4, 2-4, 2-3)

Ajka: Antal György - Paksa Miklán, Juhász Ervin, Móricz Vilmos, Földi András, Liska Bálint          csere: Gyurákovics István, Pelikán Milán, Földi Gábor, Mania Norbert, Kum Zoltán, Marton Krisztián, Fróman Balázs   edzők: Andrónyi László, Radó László

Rövid késéssel kezdődött a rangadó, mert a komáromi csapat az utazás során kisebb balesetett szenvedett. Szerencsére senkinek nem lett baja!
A Lovaktól csak Németh Péter jelentett sérültett, így az egyesület fenállása óta a legtöbb játékossal vágtunk neki a mérkőzésnek. Az álmosság meglátszott a komáromi csapaton, mert már a 3. percben megszereztük a vezetést. A harmad végéig még három alkalommal zörgettük meg az SZPK OB hálóját. Sorrendben Liska, Móricz, Marton és Mania voltak eredményesek.
A pihenőt követően gyorsan szépített az SZPK ,de a következő  12 perc ismét a volt bányászváros csapatáról szólt.Masszív védőink szinte minden alkalommal megálljt parancsoltak a  komáromi csatároknak ,míg elöl -az előző fordulóval ellentétben - minden csatárunk is betalált legalább 1 alkalommal.
Az utolsó 20 perc kiegyenlített játékot hozott és még egy kimaradt büntető is belefért.
Kemény védekezéssel és nagyszerű csatár-és kapusteljesítményekkel sikerült begyűjteni a három pontot. Nem szabad elfelejteni, hogy az ellenfél nem tudott teljes csapattal kiállni! A két visszavágó nagyon kemény lesz. Külön öröm, hogy Kum Zoltán első pontját , míg Marton Krisztián első mesterhármasát jegyezhette a találkozón

Pontok: Fróman Balázs 0+1, Kum Zoltán 0+1, Marton Krisztián 3+0, Földi Gábor 0+1, Földi András 1+0, Móricz Vilmos 1+3, Mania Norbert 2+0, Liska Bálint 4+2,

Rudas FT-Dunaújváros - Fekete Ló F.E.Ajka "B"

  9 - 4 ( 3-3, 2-0, 4-1)

Ajka: Hartinger Zoltán - Balogh Bence, Orosz Adrián, Korbely István, Cseh Róbert, Tölgyesi Attila         csere: Kanczler Ádám, Farkas Ákos, Fejes Kornél, Orosz Krisztián, Kóger Zoltán, Muzsi Krisztián, Pfeifer László            edző:Juhász Ervin

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, és bár a "B" csapat mindig "futott" az eredmény után az egyenlítés mindig sikerült.
A következő 20 perc rosszul kezdődött, mert 7 perc alatt 3 góllall ellépett az újvárosi gárda. Sajnos, elöl kimaradtak a helyzetek és hátul nem zártak jól a védők.
A végső 20 percre a jobb kondiban lévő Dunaújváros még három gólt tudott lőni, még a másik oldal csak egy alkalommal volt eredmnyes.
Pontok: Balogh Bence 1+0, Cseh Róbert 1+0, Orosz Krisztián 1+0, Tölgyesi Attila 1+2

Bölcske - Fekete Ló F.E.Ajka "A"

  7- 12 (1-3, 1-5, 5-4)
Ajka: Antal György - Paksa Miklán, Juhász Ervin, Móricz Vilmos, Földi András, Mania Norbert    csere: Liska Bálint,Gyurákovics István, Pelikán Milán, Földi Gábor, Kum Zoltán, Fróman Balázs   edzők: Andrónyi László, Radó László

Az edzőkettős nem tartotta magát a "győztes csapaton ne változtass!" szlogenhez, de az eredmény őket igazolta. Tudtuk ,hogy a bölcskei 11-es számú játékosra nagyon kell figyleni,mert rendkívül technikás, és bármilyen szituációban képes a flikk-flakk-ra (buzizás). Egy kimaradt emberelőnyt követően Mania Norbi szerezte meg a vezetést, melyet 5 perccel később Batta Gábor egy flikk-flakkal ki is egyenlített. A harmad hátralévő részében sokkal keményebben őriztük a bölcskeiek ászát és elöl előbb Földi Andris, majd Móricz Vili is betalált (1-3).
A második harmadóra álomszerűen ekződött, mert már a 19. másodpercben betalált Földi Andris. A következő  16 perc a kemény védekezésről szólt, melyből villámgyors akciókat vezetve 8-1-re elhúztunk.A végén még egy "zorrós" gólt kaptunk. (2-8).
Az utolsó harmadot nyerte a bölcskei gárda, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.
Pontok:  Pelikán 0+1, Fróman Balázs 1+0,  Földi András 4+2, Móricz Vilmos 2+3, Mania Norbert 3+1, Liska Bálint 2+4

SZPK OB - Fekete Ló F.E.Ajka "B"

8-2 ( 5-1, 0-0, 3-1 )

Ajka: Hartinger Zoltán - Balogh Bence, Orosz Adrián, Korbely István, Cseh Róbert, Tölgyesi Attila         csere: Kanczler Ádám, Farkas Ákos, Fejes Kornél, Orosz Krisztián, Kóger Zoltán, Muzsi Krisztián, Pfeifer László            edző:Juhász Ervin

A magukra találó komáromiak -egy harmad kivételével - átgyalogoltak a fiatal Lovakon.
Pontok: Cseh Róber 2+0, Kóger Zoltán 0+1

Rudas FT- Dunaújváros - Bölcske
9-2 (0-1, 2-6, 0-2)

A tabella állása a második játéknap után

1.      Fekete Ló F.E.Ajka „A”           4          4       0       0    51-20      12 pont

2       SZPK OB                              4          2       0       2    26-20       6 pont

3.      Rudas FT.Dunaújváros           4          2       0       2    26-24        6 pont

2.      Bölcske                               4          1       1       2    17-28        4 pont

4.      Fekete Ló F.E.Ajka „B”           2          0       1       3    12-40        1 pont

A kandai táblázat élcsoportja


csapat név gól gólpassz pont
1. Fekete Ló "A" Liska Bálint 18 11 29
2. Fekete Ló "A" Földi András 11 7 18
3. Fekete Ló "A" Móricz Vilmos 5 7 12
4. Fekete Ló "A" Manai Norbert 8 2 10
5. Fekete Ló "A" Marton Krisztián 6 4 10
6. Bölcske Batta Gábor 7 2 9


 Az OBIII-as 1 és 2.forduló teljes statisztikája!!!

Meccsek (doc. formátum)

Kanadai táblázat (excel )




EDZŐMÉRKŐZÉS

Veszprém Lizards- Fekete Ló F.E.Ajka

      4- 6 ( 0-0,2-2,2-2,,0-2)

 

Fekete Ló:Antal György - Juhász Ervin, Paksa Milán, Németh Péter,Földi András Liska Bálint       csere: Gyurákovics István, Pelikán Milán, Kum Zoltán, Marton Krisztián, Kóger Zoltán

Gól: Marton Krisztián 1+1, Juhász Ervin 1+0,Liska Bálint 3+0, Németh Péter 1+0, Földi András 0+1 

A veszprémi csapat meghívásáank eleget téve ismét a megyeszékhelyre látogatott a volt bányászváros patináns floorball csapata (ez ,komoly mondat volt). Földi Gábor és Móricz Vilmos nem tudott a csapattal tartani, helyettük Kóger Zoltán kapott lehetőséget. A négy negyedből álló összecsapáson az ellenfél is új játékosokat vetett be. A Lovakat igencsak hullámzó játék és kiválló kapisteljesítmények jellemezték. Vasárnap nehezebb dolgunk lesz. Németh Péter - a sérülés miatt- egy év szünet után ismét gólt szerzett.:) Nem is kicsit...


1.forduló:

SZPK OB – Bölcske  4-5 (0-3,2-2,2-0)

SZPK OB- Rudas FT-Dunaújváros 10- 2 ( 2-0,3-1,5-1)

Rudas FT-Dunaújváros – Fekete Ló F.E.Ajka „A”          6 -8 (1-2,3-3,2-3)

Ajka: Antal György– Juhász Ervin, Paksa Milán – Móricz Vilmos, Földi András-Liska Bálint

Csere: Radó László (kapus) – Kum Zoltán, Földi Gábor, Mania Norbert, Marton Krisztián

edző: Andrónyi László

Pontok: Liska Bálint  6+0, Marton Krisztián 1+1,Földi András 1+1,Móricz Vilmos 0+1, Antal György 0+1

Rosszul kezdődött a mérkőzés az ajkai csapat számára, mert egy szabadütést követően már a 29. másodpercben megszerezte a vezetést a főként 18 éves fiatalokból álló újvárosi gárda. Ez ébresztően hatott a Lovakra, mert állandósuló fölényüket két gól is eredményezte (1-2).
A második harmad is jól kezdődött, mert Liska a 2. percben Liska Bálint önmaga és csapata harmadik gólját is megszerezte (1-3).Sőt, a 10.percben már 2-5-öt mutatott az eredményjelző, és továbbra is csak a csapatkapitány talált be ajkai részről. Sajnos, a következő 10 percet átaludta a gárda és két védelmi hiba után egy gólra zárkózott fel a fejér megyei társaság. (4-5).

A harmadik játékrész 8.percében megszerezte első bajnoki mérkőzésen szerzett gólját Marton Krisztián (4-6). Két perccel később egy szép egyéni akciót követően egy gólra zárkóztak az újvárosiak, de Földi András és Liska Bálint góljaira, már csak egy válasz érkezett, így kialakult a végeredmény (6-8.)Ha nehezen is, de begyűjtötte a  kötelező győzelmet a Fekete Ló, már a sok védelmi hibát, a közeljövőben el kéne kerülni…

Bölcske – Fekete Ló F.E.Ajka „B”    3 -3 (1-1,1-2,1-0)

Ajka: Hartinger Zoltán – Cseh Róbert, Tölgyesi Attila, Németh Dániel – Korbély Istán – Kóger Zoltán
csere: Zélity Balázs, Pfeifer László, Rajmon Dániel, Hartinger Zoltá

Pontok: Cseh Róbert 1+0,  Tölgyesi Attila 2+0, Kanczler Ádám 0+1

A komáromi tornára tartalékosan érkezett a  bródys diákokra épülő Fekete Ló „B”. A komplett védősor és egy csatár is kidőlt a sorból különböző okok miatt. Ennek ellenére, egy szép lövést követően megszerezte a vezetést az ajkai csapat. Cseh Róbert lövése ellen nem volt ellenszer. (0-1). A másosik harmad 8.percében 2-1-es bölcskei vezetésnél büntetőt hibázott a Bölcske csapata, és percekkel Tölgyesi Attila egyenlített. A 18.percben emberelőnybe került Bölcske, de ismét Tölgyesi Attila villant és emberhátrányból megszereztük a vezetést. Az utolsó játékrészben sikerült a tavalyi OBIII. 6.helyezett csapatnak az egyenlítés, de ez a döntetlen győzelemmel ér fel.A döntetlen a nagyon lelkes és hangos szurkolótábornak is köszönhető.

Fekete Ló F.E.Ajka „A”– Fekete Ló F.E.Ajka „B”          20-3 (8-2,6-1,6-0)

Ajka „A”: Radó László – Juhász Ervin, Paksa Milán, Móricz Vilmos – Földi Andás, Liska Bálint

Csere: Antal György (kapus), Kum Zoltán, Földi Gábor, Mania Norbert, Marton Krisztián

edző: Andrónyi László

Ajka „B”: Kanczler Ádám-– Cseh Róbert, Tölgyesi Attila, Németh Dániel – Korbély Istán – Pfeifer László

Csere: Zélity Balázs, Pfeifer László, Rajmon Dániel, Hartinger Zoltán

Pontok: Liska Bálint 6+5, Földi András 5+4, Paksa Milán 1+1, Móricz Vilmos 2+0, Juhász Ervin 1+2, Marton Krisztián 2+3, Mania Norbert 3+1 illetve Cseh Róbert 3+0, Németh Dániel 0+1

Az egyik legrutinosabb játékosa is kidőlt sorból a „B” csapatnak (Kóger Zoltán), ráadásul az előző meccs sokat kivett a fiatalokból, így az öregek nem ütköztek nagy ellenállásba.
Az „öregek” így szebbnél-szebb támadásokat vezettek és nem kegyelmeztek a fiataloknak.

Tabella az első forduló után

1.   Fekete Ló F.E.Ajka „A”      2          2       0       2                  28-9      6 pont

2.   Bölcske                          2          1       1       0                    8-7      4 pont

3.   SZPK OB                         2          1       0       1                  14-7      3 pont

4.   Fekete Ló F.E.Ajka „B”      2          0       1       1                  6-23      1 pont

5.   Rudas FT.Dunaújváros      2          0       0       2                  8-18      0 pont

   

Az OBIII-as 1.forduló teljes statisztikája!!!

Meccsek (doc. formátum)

Kanadai táblázat (excel )


 
EDZŐMÉRKŐZÉS
2006.szeptember 18. 18
00


Fekete Ló F.E.Ajka "A" - Fekete Ló F.E.Ajka "B"

10- 2 (1-0,4-1,2-0,2-1,)

Fekete Ló F.E.Ajka "A": Antal György -Paksa Milán, Pelikán Milán,Móricz Vilmos,Földi András,Liska Bálint

csere: Gyurákovics István, Juhász Ervin, Földi Gábor, Kum Zoltán, Hóbor Bálint, Marton Krisztián, Mania Norbert

Fekete Ló F.E.Ajkla "B": Kanczler Ádám,Balogh Bence, Cseh Róbert, Németh Dániel,Tölgyesi Attila, Farkas Ákos, Korbély István, Rajmon Dániel, Muzsi Krisztián, Zélity Balázs, Pfeifer László + még néhány újonc:)

Pontszerzők: Földi András 3+0, Móricz Vilmos 2+2, Juhász Ervin 1+0, Mania Norbert 2+0, Liska Bálint 2+3, Marton Krisztián 0+1 illetve: Farkas Ákos 1+0, Tölgyesi Attila 1+0

A hétvégi bajnoki rajt előtt egy edzőmérkőzésre gyűlt össze a Fekete Ló csapata.Az 1x15 és 3x20 perces mérkőzés során mindkét gárda kipróbálhatta új szerzeményeit. Döcögősen indult a mérkőzés az "A" csapat számára, mert a támadások pontatlanok voltak, míg a védekezésben is akadtak hiányosságok.A negyed vége fel aztán megszerezte a vezetést az "A" gárda. A szünet után néhány perccel Farkas Ákos a kapu mögül lőtt "buzizós" gólt.A védők csak statisztáltak hozzá. Ez kissé észhez térítette a csapatot és négy góllal válaszolt rá.Az utolsó két negyedben döntő lett az "A" csapat fölénye, de helyzeteiket nem tudták gólra váltani (vagy csak nehezen). Az utolsó játékrészben még Tölgyesi Attila lőtt szép gólt egyéni akciót követően.Az "A" csapat sorcserével próbálkozott a mérkőzés során, mely azonban nem hozta meg a várt eredményt.

Vasárnap az "A" csapatnak két győzelem a minimális cél, még a "B" csapat egy győzelemre mindenképpen esélyes.

 

Nyárzáró buli a Vikingben!

A bajnokság kezdete előtt egy héttel, nyárzáró bulit tartott csapatunk egyik fő támogatója, Dukán László- a Viking Pub tulajdonosa. A kb. 20 fős társaság pörköltfőzéssel és laza iszogatással búcsúztatta az elmúlt 100 év egyik legforróbb nyarát. Délután 3 óra körül kezdődtek az előkészületek, melynek eredményeként 8 óra környékén már az asztalnál kanalazta mindenki a pörköltjét (igen finom volt). A buli hajnalig tartott (már aki bírta).

         A kukta                             Alapozás

       A csapat egy része                Bal oldalon a főszponzor

       Biztos jó lesz...                              Roller

   Itt már Laci is jókedvűen               Ákos a főszakács

 Borban az igazság...                  A 180 pont előtt:)

                                           A vacsi

   No comment:)                              Vajon mi a téma??

    Barátok közt                          Bevetés előtt vagy után???

                             

                               The stallion:)

Ajka,2006.szeptember 16.

 

   
EDZŐMÉRKŐZÉS

2006.szeptember 6-án a Veszprém Lizards meghívásának eleget téve ,edzőmérkőzésre utazott a csapat. A tavalyi döntő óta, szinte napra pontosan 3 hónap telt el, és azóta nem játszottunk nagypályán. Ez meg is látszott a játékunkon, mert sok labdaeledáa és pontatlanság jellemezte a mérkőzést.Ami viszont pozitívum, hogy erőnlétben nem maradtunk el a megyeszékhelyi csapattól ( lényegében 0 edzéssel), és vesztett helyzetből is fordítani tudtunk. Marton Krisztián és Kum Zoli személyében újoncokat is avattunk!

Veszprém Lizards - Fekete Ló F.E.Ajka
4-4 (1-1,3-1,0-2)

Fekete Ló F.E.Ajka: Antal György - Juhász Ervin, Paksa Milán- Mania Norbert, Móricz Vilmos 3+0,Liska Bálint 0+1
csere: Pelikán Milán, Kum Zoltán, Németh Péter 0+1,Földi András 1+1, Marton Krisztián, Radó László (megbízott edző)


Kisebb változás az OBIII-ban!!!


A Versenybizottság engedélyével a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem csapat is elindulhat az OBIII 2006/2007-es idényében. A -korábbi -szegedi kérést figyelembe véve, az új csapat a keleti csoportba,míg a Szegedi FE együttese a nyugati csoportba került.
Részletek itt !!!


1. OBI-es férfi versenykiírás

2. OBI-es női versenykiírás

3. OBII-es férfi versenykiírás

4. OBIII-as férfi versenykiírás

5. Magyar Kupa versenykiírás

6. Utánpótlás Bajnokság

7. Versenyengedélyt kérő lap

8. Mérkőzésjegyzőköny


A Fekete Ló Floorball Egyesület Ajka idén is két csapattal vág neki a pontvadászatnak. A tavalyi ezüstérmes "A" csapat jelentősen megerősödött és jóval több játékossal vág neki az új szezonnak. Kóger Zoltán és Fróman Balázs ismét az "A" csapatot erősíti,míg Marton Krisztián és Kum Zoltán személyében két új játékosssal bővült a keret.

Fekete Ló FE Ajka "A": Andrónyi László (játékos-edző),Antal György (kapus),Radó László (kapus),Paksa Milán,Pelikán Milán,Juhász Ervin,Földi Gábor,Fróman Balázs,Kóger Zoltán (védők), Kum Zoltán, Németh Péter,Móricz Vilmos (középpályások), Marton Krisztián, Földi András,Mania Norbert,Liska Bálint (csatárok)

Fekete Ló FE Ajka "B":Kanczler Ádám, Hartinger Zoltán, Balogh Bence,Cseh Róbert,Farkas Ákos, Fejes Kornél,Iván Róbert, Korbély István, Muzsi Krisztián, Németh Dániel, Orosz Adrián, Orosz Krisztián, Pfeifer László, Polgár Gergő, Tölgyesi Attila